Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság működési területe
- tk6109
- Apr 10, 2017
- 1 min read
Vének
Véneki Aranykert tábor

Vének Petőfi út 1/B
A táborban egy kör alaprajzú házban, 6 szobában 44 főt, vagyis két osztályt lehet elhelyezni. Itt van még a két vizes blokk is, a konyha és a félig nyitott étkező, amit foglalkoztatóként is használhatunk. Napi háromszori étkezést biztosítanak a gyerekeknek.
A területhez tartozik még egy játszótér, egy másik nyitott foglalkoztató és a gyerekek számára legkedvesebb, a Magyarországon található legnagyobb öko tó, melyben fürdeni, úszkálni lehet és vízi élőlényeket is megfigyelni.
A 900 éves falu a Mosonyi és az Öreg Duna összetalálkozásánál található, a Szigetköz legdélibb csúcsánál. Természeti értékét a vizeken, a síkvidéki erdőkön, ártéri ligeterdőkön és a mezőkön kívül a hód életnyomokban (rágás) gazdag vízpartok és a Millenáriskor ültetett síkvidéki tölgyek, valamint az idős fekete nyárfa adja.
Saját erdei iskola program megvalósítására alkalmas helyszín, de a Szigetköz ezen területének a gazdáját, Molnár Gyulát szoktam felkérni egy előadás és terepgyakorlat vezetésére. a tábor vezetője Kiss Tamás nagyon lelkes, megértő és mindet megtesz azért, hogy a gyerekek jól érezzék magukat.
http://www.aranykerttabor.hu/
Comments