Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság működési területe
- tk6109
- Apr 10, 2017
- 1 min read
Magyarhertelendi Hello Tábor és Erdei Iskola.

A táborunk az erdő szélén található közvetlenül a termálfürdő mellett. Én 2016 szeptemberében kerültem ide mint szakmai vezető és terepi oktató. Az idei évtől már a KOKOSZ által minősített erdei iskolaként működünk. Eredetileg ez egy 55 fő befogadására képes ifjúsági tábor vagyunk, ahol erdei iskola programokkal szeretnénk a szolgáltatásainkat bővíteni. Az idei évben kialakítottunk egy Öko szabaduló szobát is a hozzánk látogató gyerekek nagy örömére. Ezek mellett még igény esetén csapatépítő foglalkozásokkal és kézműveskedéssel (főképpen az újrahasznosítás témában) várjuk a hozzánk érkező csoportokat.Bár a foglalkoztató termünk az étkezőben van kialakítva és még az erdei iskola felszereltségén is jó volna fejleszteni, ennek ellenére egy nagyon kreatív, vidám fiatalos csapat várja az erdei iskolázni vágyó gyerekeket. Nagy erősségünk még a termálfürdő és Orfű közelsége, ahol szintén számtalan lehetőség várja a természet és a hagyományok megismerésére vágyó osztályokat.
Adataink:
Hello Tábor és Erdei Iskola
Magyarhertelend, 7394 Tábor u 7
www.hellotabor.hu
info@hellotabor.hu
20/6168102
Hirth-Szabó Orsolya
Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság cím: 7625 Pécs, Tettye tér 9. telefon: 72/517-223 Pécs, Tettye: 30/377-3383, rozsaa@ddnp.kvvm.hu Drávaszentes: 82-461-285, 30/474-3591, dravaszentes@gmail.com Abaliget: 72/517-200, rozsaa@ddnp.kvvm.hu Kölked: 30/846-6020, info@fehergolyamuzeum.hu
Honlap: www.ddnp.hu
Comments